Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Számtalan gondolat...

Versek sokasága:

Úton járok.
Szürke kövein;
Megnyugvást nem találok.

Hiszem - hogy ébren vagyok.
Pedig - valójában álmodom.

Avagy - valóságnak tréfás kedve;
Igazából - józan eszem szegte?

Nem tudom - csak azt.
Mennem kell tovább az úton.
Minek mezsgyéje a magány;
Szürke köve - fájdalom.

Ébredjek hát fel?
Minek?
Ha nincs kivel!

Vagy álmodjak hasztalan tovább?
Hol csak fájdalomra taposhat a láb!

Oly messze vagy te;
Boldogság.
Elérni is reménytelennek tűnsz;
Próbálkozni is merő botorság.

Én, szegény bolond,
Mégis szaladok.
Pedig minden lépésnél
Szívet szakajtok.
Nem is tudom, a tiéd
Vagy a fájdalom rabja vagyok.

 

következő:

Leülök, egyszer úgy is jön majd valaki,
köszön, pedig nem is ismerem.
Ezért rá se emelem tekintetem.
Lassan parázslik számban a méreg,
pöfékelve nézem távoli elmémet.
Magamon agyalok,
keresem létem igazát, és azt hiszem angyal vagyok.
Szárnyaszegett kitagadott,
emberi gyermek.
Aki hitt a szavaknak, és ezért eltévedt.

 

Vámpírok

Moccan az éjszaka fekete fátyla,
beterítve a Földet sötét takaróval,
mely alatt bolyongó árnyak járnak
áldozatra lesve, kéjes vigyorral arcukon,
éhes félelmet teremtve.
Az éj urai ők, ember testbe bújt vadak,
kik birtokolják az alkonyat hatalmát,
s tudják miből származik egy jó falat.
Mégis mikor a Nap sugara szétterül a Földön,
nyüszítve bújnak éjt adó ódon falak mögé,
ott kivárva, hogy újra jő az alkonyat
fekete leple, az éhes Hold köré.

Szerelmes vámpírok

Lassan lenyugszik a nap a messzi Erdélyben,
Ha megtörténik bál lesz a vámpírok kertjében.
A táj telis-tele eme teremtményekkel,
Soha nem öregszenek haladván az élettel.

Sok a vámpír szépen lassan gyülekeznek,
Hamarosan elegen lesznek és ünnepelnek.
Megtalálható köztük elég sokféle,
Malkvian, Nosferatu és Tremere.

Az összejövetel kezdetét is veszi,
Aki ember és odamegy az rosszul teszi.
Az asztalnál egy tremere nőstény sírdogál,
Pár nélkül jött pedig ez egy páros bál.

Szegény párának oly fiatalon romokban az élete,
Pedig ő semmi olyat nem tett hogy ez legyen az érdeme.
Párja a gonosz, szívtelen vámpírgróf elhagyta,
A lány érzéseit ezzel a föld alá tiporta.

Miközben ő ott egymagában sírdogál az asztalnál,
Táncra perdül az összes mulató vámpírpár,
Azonban nem csak ő van itt pártalanul, egyedül,
Vele szembe nem is oly messze egy tremere hím ül.

Ő is magányos és pártalanul érkezett a bálba,
Csak nézi a lányt és ott ül egymagába.
A fiú a lányt nem oly rég ismeri még,
De egy ideje úgy érzi feláldozná érte az életét.

Míg a szívtelen vámpírgróf párja volt ez a tremere,
A fiú egy idő után ő sem tudja hogy...szerelmes lett bele.
Érzelmeit titkolja azóta is, nem vallotta be neki,
Más vámpírokkal próbálta őt végleg elfeledni.

Az elmúlás nem következett be érzése iránta változatlan,
Nem is fognak elmúlni talán csak az eljövendő kárhozattal.
Tiszta szívből szereti, a lány meg még csak nem is tudja,
Agóniába volt a fiú emiatt nem túl távoli múltban.

Erőt vesz magán feláll a székről, elindul a lány felé,
Megpróbálja mintha: Most sikerülni fog! - ezt érezné.
Odalép hozzá, táncolni hívja és odanyújtja neki a kezét,
Felnéz rá a lány könnyes szemmel és megfogja a kezét.

Vámpírkeringőn az újdonsült pár táncolni kezd,
Számunkra igazán csak most kezdődik el ez az est.
A lány úszik a boldogságtól az arcára van írva,
Számára olyan ez a gesztus mint egy költői líra.

Zene elhallgat, tánc megszakad asztalhoz ülnek,
A férfiak próbálnak örömet szerezni kedvesüknek.
Ajándékokkal lepik meg életük egyetlen értelmét,
Sehogy sem lehet mérni a nőknek mostani örömét.

A mi párunknál a fiú is így tesz, így illendő,
A zsebe mélyéről előbukkan egy gyűrűn lévő drágakő.
Az ujjára húzza a gyönyörű párjának az ékszert,
A lány érzi hogy magának mindig is ilyen párt képzelt.

A bál lassan a végéhez ér tudják a párok ezt,
Igazán jól telt minden vámpírpárnak ez az est.
A mi párunk is lassan távozna, nyugovóra térne,
De a fiú nem tud mozdulni a lány kapaszkodik beléje.

Szemében látja hogy a lány valamit érez iránta,
A fiú próbálja tovább benntartani érzéseit, hiába.
Bevallja mit érez ami eddig nem ment neki,
A lánynak azonnal megerednek a könnyei...

Átöleli a fiút szorosan el sem engedi magától elkezd sírni,
A sírása lassan abbamarad és a fiú fejét a szájához emeli.
Én is szeretlek - mondta és egy csókot adott neki,
Vadul smárolnak és rájönnek: Megint, boldogok megint!

Rátaláltak egymásra annyi szenvedést kibírva,
Szorosan ölelik egymást ott az Erdélyi kastélyban.
Jó látni hogy egymásra találtak a bálban végre,
Együtt is maradnak míg életüknek nem lesz vége.

Alkonyattól Örökké

A 20. század elején született egy fiú.
Okos volt és bátor, és nem volt hiú.
Harcolt, mert kellett, a háború éltette,
Édesanyja a halálos ágyán is csak őt féltette.

Haldoklott mindenki, nagy volt a járvány,
Spanyolnátha tizedelte az embereket a járdán.
Feltűnt ott egy orvos, Carlisle volt a neve,
Edward édesanyja alkut kötött vele.

Fia szenvedett, már csak órái voltak hátra,
Ha nem kap segítséget, elviszi a nátha.
"Mentse meg!" Kérte, utolsó szavával,
Mintha tudta volna, segíthet titkával.

Carlisle nem tudta, hogyan tegye... ahogy vele történt?
Harapja meg, s ezzel szegje meg az egyetlen törvényt?
Egyetlen dolgot fogadott meg magának, hogy sosem öl embert,
De nem volt biztos benne, hogy sikerül majd mit kitervelt.

Carlisle édesapja lelkész volt, aki a gonosz ellen küzdött,
Legtöbbször mégis ártatlan volt kit máglyára küldött.
Fia segített neki, mert tudta, hogy apja tévesen bírál,
És megtalálta az igazi bűnöst hamarosan a hídnál.

Ott várt rá, órákon át, egy alagút kijárata előtt,
Nem egyedül persze, a faluból szinte mindenki eljött.
A főbűnös egy vámpír volt, ki már nagyon éhezett,
Ezért az őrjöngő tömeg ellenére kitörni kényszeredett.

Kiugrott s egyből Carlisle nyakára támadt, majd elszaladt,
A többiek üldözőbe vették, és Carlisle lemaradt.
Elbújt, elrejtőzött egy sötét pincében és csak várt ott,
Nem tudta mi történik vele, és nem értette mit látott.

Meg fog halni, gondolta magában és csak várt,
Egy szót sem szólt, pedig szenvedett, mindent előre kitalált.
Ha megtalálják, megölik, mert ha túléli, démonná változik,
Így inkább elmegy messzire és saját megölésével próbálkozik.

Igen ám, de ez nem egyszerű, majdhogynem lehetetlen feladat,
Egy vámpír életét elvenni nem lehet egyetlen nap alatt.
Próbálkozott sokféleképpen, hogy eldobja életét.
De mindent túlélt, ezért inkább megváltoztatta szemléletét.

Szomjazott és már nem bírta, ekkor megtörtént, amire várt
Egy nagy létszámú szarvascsorda éppen arra járt.
Érezte a vérük szagát, közéjük ugrott és levadászta őket,
Ilyet előtte is csinált, így nem érezte bűnnek.

Rájött, hogy túlélheti így is, nem kell démonnak lennie,
Csak, ezen túl, ha megéhezik, az erdőben kell ennie.
Így is lett, emberként élt nappal és éjjel vadászott,
Elkezdett orvosnak tanulni, mert úgy érezte hibázott.

Jóvá kell tennie, amiért szörnyeteg lett, habár nem kérte,
És gyógyítani kezdett ami nagyon megérte.
Vámpírságának köszönhetően sokkal jobban hallott és látott,
Így megtalálta mindig, ami másoknak ártott.

Szóval most már ketten voltak jók, a vérivók között,
Carlisle és nevelt fia Forksba költözött.
Sziklaszirtek közelében vadásztak a nyájra,
Miközben az orvos szeme felfigyel egy lányra.

Csak zuhant a magasból, és szinte már nem is élt,
Carlisle rohant amint látta, s megfogta két kezét.
Érezte mit már sejtett, ő az kit neki szántak,
Megmentette így őt is az örökkévalóságnak.

Carlisle örök társra talált a csupa szív Esme-ben,
Együtt éltek boldogan, egy erdő közelében.
Edward gyakran járt vadászni, látszott valami bántja,
Fogadott szülei reménykedtek, hamar kitalálja.

Carlisle gondolta talán kellene neki is valaki,
Kit szerethetne, s kivel életét meg tudná osztani.
Este a városban az orvos rátalált egy lányra,
Aki félig holtan hevert az utcán a sárban.

Haldoklott és félt, ő volt a szépségéről híres Rosalie Hale,
A vőlegénye hagyta ott haldokolva, már csak alig élt.
Carlisle megmentette életét és halhatatlanná tették,
Rosalie a hiúsága végett szerette új testét.

A lány boldog volt, de tudta, az út a sikerhez hosszú,
És nem érdekelte más csak a támadói elleni bosszú!
Edwardnak nem tetszett a dolog, de húgaként szerette,
S együtt találtak rá mindez után az erdőben Emett-re.

Emett volt a legerősebb ember kit valaha láttak,
De ő sem tudott ura lenni egy medvetámadásnak.
Rosalie ment érte és megölte a medvét,
Karjában vitte haza Emett haldokló testét.

Érezte, hogy nem ér oda időben Carlise-hoz,
S ajkait odatapasztotta a fiú véres nyakához.
Nem tudta, hogy jól teszi-e, hogy le tud-e majd állni,
De nagy hirtelen csak ennyi volt mit ki tudott találni.

Ha egy vámpír nem bírja már, és ember vért kóstol,
Nem igazán számíthat segítségre a sorstól.
Az őrület mi rátör, és csak a vér íze élteti,
Megállni ezt nagyon nehéz, a jövőjét féltheti!

Minden egyes alkalommal, mikor egy ember van a közelükben,
A méreg összegyűlik szájukban és lángra lobban ereikben.
Az, ahogy ők ellenállnak mindennek mi csábító és édes nekik,
Csakis Carleisle emberbarát elveinek köszönhetik.

Mikor megmentette Edwardot, nem kényszerítette saját példájára,
Engedte, hogy döntsön, s vadásszon választott prédájára.
Edward lázadott ugyan, de a helyes útra lépett,
Mint Esme és Rosalie, majd Emett is megérzett.

Öten voltak most már, többen, mint vámpíroknál szokás,
Elveik mellett kitartottak, nem volt semmi változás.
Mindegyikük szeme arany volt a ténytől,
Hogy nem öltek embereket, s bujkáltak a fénytől.

Alice és Jasper messziről érkeztek,
A vegetáriánus életre ők is rá éreztek,
Jasper-nek nehéz volt a múltja végett,
De együtt legyűrték ezt a nehézséget.

Alice nagyon különleges volt, a jövőbe látott,
Látta, hogy egy gondolattal megváltoztathatja a világot.
Tudta, hogy Jesper őt keresi, csak még maga sem tudja,
Hogy térhetne rá ő is a helyesnek hitt útra.

Jasper szintén katona volt, mint Edward, csak korábban,
Fiatal volt, bátor és erős, halál járt a nyomában.
Míg az emberek háborúztak nappal, a vámpírok harcoltak éjjel,
Jasper-t is vámpírrá változtatták nem csekély reménnyel.

Egy vámpír Maria látta, miként képes a fiú emberekre hatni,
Úgy gondolta, ilyen erőt kár lenne veszni hagyni.
Jasper az érzelmekre hat, meg tud nyugtatni bárkit,
A fiatal vámpírok irányításánál pedig csak a befolyás számít.

A fiatalok erősebbek, de gyakorlatuk nincs a harc terén,
Ahhoz hogy tanuljanak Jesper kell, és van remény.
Jasper jó tanárnak bizonyult, kordában tartotta őket,
Minden csatát megnyert velük, mindegy volt hányan jöttek.

Amikor egy háborúnak vége lett, nem volt szükség másra,
Minden újszülöttet el kellett pusztítani Maria parancsára.
Jesper egyedül volt, az újszülöttek pedig sokan
Ezért Maria Pétert küldte segíteni hamarosan.

Megöltek mindenkit, Jasper elkezdte Petert erre tanítani,
De a fiú elbukott, mert egyiküket nem tudta elpusztítani.
Egy fiatal lány volt, kinek megkegyelmezett.
Jasper elengedte őket és innentől kezdve elege lett.

Évtizedeken át csak gyilkolt, parancsra, vagy mert megéhezett,
De változást remélt, és elhagyta Maria-t, semmit sem kérdezett.
Ember vér nélkül nem bírta sokáig, ezért gyilkolt de amilyen ritkán csak tudott
Míg végül rátalált Alice-re és lassan megnyugodott.

Alice elmesélte neki, hogy látott egy aranyszemű csapatot
Akik állatvéren élnek, emberek közt, és kerülik a napot.
Gondolta felkeresi őket, de érezte Jasper is ezt szeretné,
Ezért arra gondolt mindezt az ő társaságában tenné.

Alice-nek igaza volt, mint majdnem mindig ezelőtt,
Jasper-ben egy társa talált, mit nem tévesztett szem előtt.
Heten voltak most már jók, dolgoztak, tanultak, mint mindenki,
Csak Edward nem tudott mindenbe belenyugodni.

Élt, mert élnie kellett, vámpír volt, nem volt mentsége,
Olvas mások gondolataiban, ez az ő tehetsége.
Mindennap ugyanaz, unalom, átlagemberek között,
Bár ma mindenki izgatott, mert egy új lány a városba költözött.

Látta az arcát az emberek fejében,
De nem lett izgatott emiatt kellőképpen.
Csak egy átlagos emberlány, mit számíthat neki,
Feje ugyanazokkal az átlagos dolgokkal teli.

Hallotta a pletykákat mivel a jövevényt untatták,
Gondolataikkal a Cullen-ek titkait firtatták.
Kereste a hangját, hogy tudja, mit gondol,
De nem hallott ő semmit az aggodalomról.

Tudni kell, mit gondol, mert ha leleplezi vége,
S családjával mehet a nagy messzeségbe.
Kell, hogy legyen módja, hogy belelásson a lányba,
S biztos legyen benne, semmi nem vész kárba.

Ahogy koncentrált ott ülve a széken,
Egy barna szempár meredt rá a terem sűrűjében.
Abban a pillanatban mikor tekintetük találkozott
Edward karjai megfeszültek s vámpírrá változott.

De nem bántott ő senkit csak belülről égette a méreg
Bízott benne hogy a nem találkozás vethet neki véget.
De ekkor jött az amit régóta került
Hogy valaki az órákon melléje leült.

Közel egy emberhez borzasztó volt neki,
Látván, ahogy a meleg vér a lány nyakát lükteti,
De ez a lány más volt, édesebb volt a vére,
S ezzel a gonoszt hívta Edward felszínére.

A lány, Bella nevezzük nevén
Látta, hogy barátságra nincs itt remény.
Ahogy ránézett mintha gyűlölné őt
Pedig a megismerkedésre nem is adott időt.

Edward szenvedett, alig vett levegőt,
Minden egyes lélegzethez külön gyűjtött erőt.
Sosem érzett még ilyet, hogy mindent feladna
S egyetlen perc alatt gonosszá válhatna.

Nem volt ez rá jellemző, hogy ártatlant ölne,
Csak a gonosz, rossz embereket félthették tőle,
Nem értette mi történik, miért jött ő ide, miért melléje?
Azért, hogy az életében borítson mindet a feje tetejére?

De érzett mást is, valami különöst és furcsát,
Amikor más fiúk fejében Bella neve bujkált.
Féltékeny volt a fiúkra, akikkel a lány beszélt,
De nem ment oda, nehogy elveszítse az eszét.

Bella Swan, a helyi rendőrfőnök lánya
Phoenixből költözött a kisvárosi házba.
Ott hagyta az édesanyját, a tikkasztó hőséget,
Helyette választván az erdős sűrűséget.

Vámpírnak lenni jó, erős vagy és bátor,
Gyönyörű, és ha kell valami, semmi sem gátol
De a fénybe ne menj, mert felfeded a titkot,
S a vámpír rend őreit fellelheted itt-ott.

Forks tökéletes volt Cullen-ek számára,
Csak napsütésben nem mentek el az iskolába.
Mindenki úgy tudta kirándul a nagycsalád,
Miközben ők a hegyekben üldözték a vacsorát.

Alice is különleges volt, mint tudjuk, látta a jövőt,
Pontosabban, mint a profik, megjósolta az időt.
Tudta azt is mi bántja Edward lelkét,
S fejében megmutatta neki mit eddig csak keresgélt.

Két választása volt Edwardnak a jelen alapján
Megöli Bellát vagy eggyé teszi közülük valamely nap hajnalán,
Rettegett a gondolattól, hogy a lánynak vérét ontsa
S még jobban attól, hogy vámpírrá rontsa.

Gyűlölte, ami volt, egy szörnyeteg egy vámpír,
Senkitől sem kívánná, hogy legyen érte mártír,
De már tudta mi az miért ennyire szenved,
Reménytelen szerelem mi senkinek sem kedvez.

Szerelmes?... oh, igen, méghozzá egy ember lányba,
De kerülnie kell őt majd az iskolába
Úgy kell tennie, mintha észre sem venné,
Ezzel a lány életét mindjárt megmenthetné.

Bella elhatározta, nincs mitől félnie,
Edwardtól mindössze egy választ kell kérnie.
De nem volt rá mód, mert nem találkoztak.
Edward és testvérei a héten "sátoroztak".

Miért nézett úgy rá? Egy szó se sok, annyit sem mondott!
Már az is baj, hogy él? Miért pont rá haragudott?
Bella nem értette ezt az egészet, és ez nem is csoda,
Edwardot is az zavarta miért került a lány éppen oda.

Teltek múltak a napok, az eső is csak esett,
Mígnem egy nap reggelére a hó mindent befedett.
Nagyon csúsztak az utak, mindenki óvatos volt,
Ám egy röpke pillanatban Alice rosszat jósolt.

Az egyik diák, Tayler, autója megcsúszott a jégen,
S az irányítást elveszítve felborult a téren.
Az autó sodródott, és pont abba az irányba haladt,
Ahol Bella állt, épp a Cullenek figyelő tekintete alatt.

Edward nem is gondolkodott, csak rohant a jégre,
Nem érdekelte mit fog kapni mindenkitől érte.
Rohant, hogy megmentse, hogy baja ne essék
Karjában tartotta Bella lágy, meleg testét.

Bevágta a fejét szegény, gondolta ez lesz majd az oka,
Hogy nem emlékszik majd Edward hogyan került oda.
Alibinek nem rossz, de még senki sem gondolta
Hogy a lány a rejtélyt titokban majdnem megoldotta.

Ott volt neki támpontnak a szépség, az erő, a gyorsaság,
S a szavak melyeket más már nemigen használ manapság,
A fakó, fehér bőr, a változó színű szeme,
Hogy kerüli a napot, és mindig hideg a keze.

Port Angelesben Bella keresett egy könyvet
Hogy leellenőrizhesse, amit gondol nem-e csak egy ötlet.
Ám ahogy bolyongott a könyvesboltot keresve
Néhány rossz arcú helyi ember rossz irányba terelte.

Edward tudta hova megy a lány, de nyomát vesztette,
S az utcán járók gondolatában az arcát kereste.
Rá is talált, látta, hogy bajban van ismét.
Odament, segített, megmentette tüstént.

Edward kínlódott a dühtől, hogy a támadót megölje,
Látta milyen gonoszságokat tett már másokkal előtte
De nem akarta, hogy Bella lássa milyen is tud lenni,
Úgy gondolta inkább később, most a lányt viszi enni.

Vacsora után hazafelé menet
Bellán az őszinteség felülkerekedett.
Elmondta neki, hogy tudja, hogy vámpír, de szereti,
És nem érdekli mennyire más, ő akkor is kell neki.

Edward nem akarta ezt, nem akarta veszélybe sodorni,
Ezért a tényeket, az ellenérveket kezdte el sorolni.
Nincs se csók, se bármiféle testi érzelem,
Kettejük közt mindig ott lesz a rizikó, a félelem.

Ezt hitték még éjjel, mikor mindenki lelepleződött,
Edward vámpír, Bella szereti, ez a történet így kezdődött.
A fiú szerelme a lány iránt halhatatlan és örökké fog tartani,
Egészen addig, míg a lány életben tud maradni.

Mindennek ellenére Edward boldog volt, Bellát hazavitte,
Akit szeret, viszont szereti, jobban alakult, mint hitte.
Kettesben volt vele! Nem bántotta, nem is vágyott rá,
Elhatározta, hogy reggel az ajtóban fog várni rá.

Így is lett, mikor Bella reggel kilépett az ajtón, és az autóhoz indult,
Edward gyengéd érintéssel a karjáért nyúlt.
Meglepődöttség tükröződött a lány arcán, de nem félt, és ez jó hír,
Edward félelmeire minden mosolya gyógyír.

A félelem, amitől aggódott, most nem a lány életéről szólt,
Hanem hogy alvás közben mindent jól végiggondolt.
Talán majd nem akar vele lenni, mert igazából fél, és elszalad,
Ha így lett volna, Edward élettelen szíve biztosan kettészakad.

Ellenben most mintha újra dobogna, mintha ez tényleg lehetne,
Csak ránéz Bellára és mindjárt jobb a kedve.
Egy gyönyörű lány, ki csak az övé, hiába egy szörnyeteg,
Bármit megtenne érte, csak had ölelje meg.

Eleinte ez nehéz volt, ugyanúgy érezte, a késztetést,
Hogy ráugorjon a lányra, és kiszívja az életét.
Mint első nap, mikor megérezte a méznél is édesebb vére illatát,
De erőt vett magán és nála töltötte az éjszakát.

Nem ez volt az első eset, hogy Edward járt abban a szobában,
Mikor megmentette Bella életét, másnap, hajnaltájban,
Úgy érezte nem bírja ki és látnia kell, nem e lett komoly baja,
De nyugodtan aludt, csodaszép volt, fehér bőre, sötét haja.

Akkor Bella kimondta álmában Edward nevét, és hogy maradjon,
Ezzel megadott neki minden reményt, és hogy jó úton haladjon,
Hogy ne adja fel, mert ő sem közömbös a lánynak,
És ne rejtse el érzelmeit az örökkévalóságnak.

Kettejük életében ez az éjszaka volt az a bizonyos fordulópont,
Bella mit már régóta szeretett volna egy szerelmes csók volt.
Edward is szerette volna, de tűnődött rajt sokat,
Míg végül erőt vett magán és a lány ajkára lehelt csókokat.

Hihetetlen hévvel folytatták a kezdeti gyengédségek után,
Amikor Edward hírtelen eltolta magától Bellát, elég furán.
Érthető volt mindkét részről, hogy ez miért történt,
Azt a bizonyos határvonalat kis híján áttörték.

Kellettek a határok, mert minden szerelem ellenére,
Edwardon bármikor úrrá lehetett volna, a benne rejlő vámpír éne.
Bella ezzel tisztában volt, és nem feszegette a dolgot, még
Egy idő után már ennyi, úgysem lesz elég.

Már hónapok óta együtt voltak, amikor Bella elgondolkozott azon,
Mi lesz majd, ha megöregszik, Edward marad fiatalon?
Ez volt az a pillanat mikor megfordult a fejében,
Jobb lenne, ha vámpír lenne ő is, még annak idejében.

Előbb vagy utóbb mindenki meghal, megöregszik,
Az egyetlen megoldás mi jónak tűnne, Edwardnak nem tetszik,
Vámpírrá kellene tennie Bellát, hogy örökre együtt lehessenek,
Hogy attól a pillanattól mindent együtt tehessenek.

Edward úgy vélte, hogy amikor átváltozott, a lelke megszűnt létezni,
Egy lelketlen lénnyé vált, és a lelke kárhozott, mely nem tud érezni,
De Bellát megismervén mintha szíve újra dobogna,
Csak a lelke mit úgy sajnál nincs benne a dologba.

Véleménye szerint vámpíroknak nincs Mennyország,
Csak a pokol van mi vár a másvilágon, ezt mondják,
Nem venné el Bella életét az örök együttlétért,
Mert cserébe magának az ördögnek ítéli oda lelkét.

Történt sok minden velük, főleg Bella végett,
Hogy többször is bíborvörös vámpír szemekbe nézett.
Más vámpírok is megízlelték volna Bella édes vérét,
De Edward mindig győzedelmeskedett minden harc végén.

Együtt küzdöttek meg James-szel, majd Viktóriával,
És a kemény harcosokból álló Volturik hadával,
Volt közöttük nevetés, sírás és fájdalom,
Néhány hónapon át tartó szakítás és szánalom.

Egyetlen dolog volt már csak a világon,
Amit Bella nagyon akart, akár mindenáron.
Szerelmük teljes volt leszámítva egy apró részletet,
Hogy a testi kapcsolatukból kimaradt az élvezet.

Mindketten akarták, nem ez volt a baj,
Hanem hogy Bella teste lágy, mint a vaj.
Edward erejéhez egy kőszikla is kevés,
Ha a hév mit érez olyannyira merész.

Az volt a dolog lényege, hogy legyen értelme,
Bella vámpír lehet, de van Edwardnak feltétele.
Ember lesz, míg csak tud, hogy családja fel tudja dolgozni,
Vámpírként már nem igen fog velük mutatkozni.

Edward feltétele csak ez volt várni néhány hónapot,
De Bella csak úgy várt, hogy cserébe valamit kapott.
Egy éjszakát kért még emberként, egy gyönyörökkel telit,
De Edward erre nem tudott mást, nemet mondott neki.

Ez volt ez egyetlen mit igyekezett kerülni nehogy ártson,
Ha megvárják, míg vámpír lesz a lány már nem lesz mit bántson!
De Bella nem engedett, csak így volt hajlandó még embernek lenni,
Ezért Edward azt gondolta akkor el fogja venni.

Egy dolog volt, amit mindketten biztosra tudtak,
Hogy együtt akarnak lenni, ameddig csak tudnak,
Kompromisszum kellett, két ennyire különböző lénynek,
S az esküvő után szikrázó arcukat mutatták a fénynek.

Bella Boldog volt a sok hezitálás ellenére,
Végtére is elmondhatja Ő Edward Cullen felesége.
Eljött a nászéjszaka, amitől tartottak és féltek,
De fel voltak rá készülve és ez volt a lényeg!

Nászútjukon, egy gyönyörű szigeten voltak,
Ahol a víz csillogása tükrözte vissza a holdat.
Edward várt, hogy Bella készen legyen, hogy megnyugodjon,
Ez egy nagydolog, fontos, amin túl kell, hogy jusson.

És megtörtént. Másnap reggel Bella boldogan ébredt,
Csak Edward vágott valami borzasztó mérges képet.
Nem értette a lány mit tett, amiért így nézett,
Amikor a tükörben meglátta, hogy mindene kék lett.

A karja, a háta, a bordái, horzsolásokkal tele,
És a vállán ott egy lenyomat Edward keze.
Bella nem érezte, hogy fáj, hogy bármi is rossz lett volna,
De Edward pont ettől félt ezért volt kifordulva.

Bella csábító szándékainak köszönhetően Edward beadta a derekát,
És olyan vadul egymásnak estek, hogy összetört alattuk az ágy!
Reggel Edward figyelmesen végignézte Bella testének minden pontját,
De szerencsére nem talált olyan nyomokat mik a hangulatát elrontják.

Egy hét elteltével Edwardnak vadásznia kellett,
Hogy minél nyugodtabban maradhasson a lány mellett.
Nehéz volt neki otthagyni őt egyedül a szigeten,
De a biztonsága volt a legfontosabb, és a fegyelem.

Bella aludt, majdnem egész nap, úgy elfáradt,
Mert egész nap csak kirándultak felfedezték a tájat.
Éjjel aztán megéhezett és csinált magának csirkét,
Amikor is úgy érezte romlott lehetett egy kicsikét.

Edward hazaért és látta valami nincs rendben,
Mérges volt, hogy pont akkor hagyta ott Bellát cserben,
Főzött neki mást, talán tényleg rosszat evett,
De Bella annyira rosszul lett, hogy az sem kellett.

Tűnődött és számolt, kezdte sejteni mi a rosszullét oka,
És rájött, hogy a szíve alá egy baba kerül oda.
Gyorsan nő, és már látszik, pedig csak pár hetes,
Azon tűnődtek mindketten, hogy lehetséges ez?

Mivel ilyen szerelemre nem nagyon volt példa,
Nem is sejtették, hogy ilyen bizony történik néha,
Ám Carlisle már hallott róla hogy voltak ilyen tanyák,
Ahol vámpírok gyermekeit hordták ki ember anyák.

Edward egyből Carlisle-t hívta, aki megmondhatja, mit tegyenek,
A gyermeket ki kell venni, estére otthon legyenek!
De Bella ezt nem akarta, ő elkezdte megszeretni,
Felhívta Rosalie-t, az egyetlent ki megmentheti.

Rosalie volt a leggyönyörűbb vámpír kit ember valaha látott,
De bármit megadott volna, hogy ember legyen, mert a vámpír lét átok.
Minden vágya egy kisgyermek volt, egy boldog család,
A családja Emett volt, de nem remélhetett kisbabát.

Edward nem engedett abból, hogy a gyermek léte ártó,
Bellának ez a helyzet több volt, mint bántó,
Hazaértek, de nem tudtak mást tenni,
Bellát engednék egyenest Rosalie karjaiba esni.

A két lány elválaszthatatlan volt, egy közös céllal,
Hogy a gyermeket megvédjék, ha kell acéllal.
Eközben a többiek nyomoztak és vártak,
És mint egy nagycsalád Bella mellett álltak.

Ha nem engedi elvenni a magzatot, segítség kell neki,
Egyre nagyobb és erősebb lesz, és Bella szereti.
Törnek a csontjai, ahogy a baba növekszik és mozog,
Edwardot egyre jobban aggasztja a dolog.

Bella nagyon legyengült, már csak alig élt,
Mikor rájöttek arra, hogy a baba valamit kért.
Nehéz volt eldönteni mi lehet jó neki,
Mert a vizsgálathoz a bőre a tűt át nem engedi.

Rosalie gondolkodott, talán jobban hasonlít Edwardra,
Ami azt jelenti, megvan a válasz a talányra.
Egy fehér lefedett csészében hoztak nekik enni
Vér volt az, donorvér, ennyit jelent vámpírnak lenni.

És igen, a baba megnyugodott, kevesebbet mozgott,
Így Bella csontjainak nem okozott több gondot.
Edward kezeivel megfogta Bella pocakját,
És ráébredt mit nem is remélt, hallja a gondolatát.

A baba szereti Bellát, és Edwardnak csak ennyi kellett,
Ettől kezdve kitart ő is Bella minden terve mellett.
A terv az volt, hogy amint a baba megszületik,
Edward mérgével Bella vérét keresztezik.

Carlisle-ék elmentek vadászni, mert kellett a vér a babának,
Csak Edward és Rose maradt otthon, hogy segítsenek az anyának.
Bella felsikoltott, és iszonyú nagyot recsegtek csontjai,
Nincs több idejük várni, ki kell a gyereket bontani.

Bontani jó szó, mert ezek a lények úgy jöttek világra,
Hogy mikor megszülettek egy lyukat rágtak az anyák hasába.
Edward, hogy növelje Bella túlélési esélyeit és segítsen,
Saját fogával igyekezett, hogy a babának helyet kerítsen.

Sikerült, a baba megszületett, de Bella épphogy élt,
Utolsó halk szavaival: "Renesmee", csak ennyit kért.
Odaadta Edward a karjaiba, hogy lássa mennyire megérte,
De most el kell vennie, mert az életét kell megmentenie érte.

Carlisle úgy gondolta a sok morfium segíthet,
A méreg az ereiben ég, nagyon fáj, azon enyhíthet.
Edwardnak csak ez segített, hogy nem látta Bella mire gondol,
Ha tudta volna, mennyire szenved, meghal az aggodalomtól.

Bella mindent hallott, amit körülötte beszéltek,
De nem sikított, nem jajgatott, mert pont ettől féltek.
A tűz az ereiben égette, úgy érezte mindene lángol,
Azt kívánta legyen vége, inkább meghalna máskor.

És vége lett, 3 végtelennek tűnő nap után felébredt,
Mindenki ott volt és vártak, vártak addig is, míg égett.
A félelem ott volt mindenkiben, hogy Bella kiborul és támad,
De nem ez történt csak nézett, s a többiek tátott szájjal álltak.

Bella különleges vámpír lett, hatalmas önuralommal,
Szomjas volt, de kontrollálta, nézték bizalommal.
Vadászott, állatra, emberre nem is próbált
Edward segítsége megkönnyítette a dolgát.

Nem akarták, hogy Renesmee-t lássa, míg nem biztos a nézet,
Hogy Bella ártalmatlan és felülmúl mindent, amit véltek.
Odaengedték Renesmee-hez aki rögtön tudta kit lát
S megérintette az arcát, ezzel felfedve titkát.

Ő is különleges volt, mint a családban bárki,
Meg tudta mutatni mik történtek vele, miket állt ki.
Szemein keresztül látta Bella saját vérben ázó testét
Ám ezen gyorsan túlléptek és együtt töltötték az estét.

Boldogok voltak együtt hármasban nagyon,
Csak Renesmee növekedése volt a bonyodalom.
Kerestek a történelemben hasonló teremtményeket,
És rátaláltak volt már ilyen, feltárták a tényeket.

A növekedés egy napon megáll, amikor eléri azt a kort,
Hogy felnőtté válik, és mint a többiek örökké élni fog.
Ez megnyugtatott mindenkit, hogy már nincs mitől félni,
Csak a boldog életet és a nyugalmat kell remélni.

Cullen-ek továbbra is szálkák voltak az embervért ivók szemében,
De különleges képességeik megvédték őket a harcok hevében.
Sokan jöttek messziről Renesmee-t megcsodálni,
Ilyen kisgyereket eddig sehol sem lehetett látni.

Bella gyönyörű szép vámpír lett, bár Edwardnak emberként is az volt,
Az örökélettel és Renesmee-vel megkapta, amiért harcolt,
Edward lett a valaha látott legboldogabb vámpír,
Kinek kis története most már minden sztorit átír.

A jó vámpírok, akikről hallani sosem lehetett,
Mert ellenségei voltak annak ki ölt embereket.
De ha valaki ilyen erős, mint ők, és ennyire elszánt,
Rettegett hírnévhez juthat és mégsem lesz senki, akit bánt.

A szerelem örök, de ilyet csak két vámpír köthet,
Az hogy mindenki átváltozzon, nem a legjobb ötlet!
Nem lesz mindenki jó, csak mert az akar lenni,
Ahhoz hogy ne legyen rossz, sok mindent kell tenni.

Ellenállni, túlélni, megismerni és élni hagyni,
Megszeretni, meggyűlölni, emberségnek esélyt adni.
Ha minden megvolt, jöhet az öröm, a "míg a halál el nem választ"
És amikor tényleg vége, a boldogság lesz, mi majd eláraszt.